-
-
Apám büszke ember volt. Komolyan vette a világot, és komolyan vette önmagát. Miután eldőlt, hogy sem szemfelszedésből, sem szélvédőjavításból nem tud eltartani bennünket, szépen, lassan eladogatta a családi ezüstöt.
Egyre hallgatagabb lett.
Aztán az ékszerek kerültek sorra. Amikor már semmi sem maradt, csak ült, nézte a televíziót és dohányzott. Így telt el néhány nap.
Mikor elfogyott a maradék pénz, nem volt más választása: felállt és rejtekéből elővette féltve őrzött kincsét, a nagyapjától örökölt arany zsebórát.
Úgy érezte kudarcot vallott.
Komor tekintettel, ám mégis áhítatosan megtisztogatta, majd óvatosan felhúzta a szerkezetet. Az óra járni kezdett és felvette apám szívének ritmusát. De nem! Inkább apám szíve igazodott az óra járásához.
A zaciban megalázóan alacsony összeget kínáltak az óráért: csak futtatott arany, és az óraszerkezet sem az eredeti. Az óra megállt. Azóta is meg van, de soha többé nem sikerült elindítani.
-
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése