-
-
A konyhában befűtötték az olajkályhát. Az öntöttvas szerkezet ontotta magából a meleget. Lehúzták rólam a nadrágot, majd apám lefogott és az asztalra szorított.
Anyám próbált megnyugtatni, de veszettül kapálóztam. Mindketten azt bizonygatták, hogy csak egy pillanat az egész és nem fog fájni!
Nem akartam! Zokogtam, és próbáltam kitépni magam a szorításból.
Anyám fogott egy papírzsebkendőt, és fölém hajolt. A lámpa hidegen világított felettem. Utólag olyan, mint valami kezdetleges, ősi műtét. A plafon fehérje dermedten hullámzott. Úgy éreztem, megfulladok.
Gennyes pattanás nőtt a kukimon. Ezt a pattanást akarták kinyomni. Napok óta szenvedtem miatta, fájt a pisilés, a mozgás, a ruha viselése. Ennek ellenére, nem akartam, hogy azt csinálják velem. Emlékszem a rettegésre és a mély, jóvátehetetlen kétségbeesésre. A kiszolgáltatottságra, a tehetetlenségre. Azok fordultak ellenem, akikben feltétel nélkül megbíztam.
Mondanom sem kell, hogy kinyomták a gennyet! A fájdalomra nem is emlékszem. Három éves lehettem.
-
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése