-
-
Nagyon utáltam az iskolaköröket. Nem voltam valami jó futó. Kövér és lomha gyerek létemre csak vonszoltam magam. Ahogy tolongtunk kifelé az iskolaudvar kapuján, teljesen hatalmába kerített a közelgő kudarc és megalázottság okozta izgalom. Tudtam, hogy az utolsók között fogok beérkezni, mégis igyekeztem nem feladni. Tudtam, hogy senki sem fog csúfolni; én mégis, már induláskor szégyelltem magam a beérkezés miatt.
Még ki sem értem a kapun, sokan már teljes erőből futottak. Legalább a sarokig próbáltam tartani velük a lépést. Persze nem ment. Kétségbeesve erőlködtem, de hiába. A többiek könnyedén húztak el mellettem. Minden izmom remegett a feszültségtől, tétje volt a dolognak. A combom belső- és az ágyéki izmaim egyre jobban feszült, majd hirtelen ellazultak. Éreztem, ahogy néhány csepp vizelet kicsurran a nadrágomba. Ez nagyon izgalmas, csiklandós érzés volt. Ugyanakkor utáltam is, mert összemocskoltam az alsóneműmet.
Lassúságomnak legalább annyi haszna volt, hogy mire lefutottam a távot, és célba értem, a vizelet mindig felszáradt.
-
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése