2008. december 18., csütörtök

8. Kuki

-
-
Hárman három különböző véleményt vallottunk. Az első azt mondta, a gyerek a nő fenekén jön ki.
Álltunk a fiú öltöző izzadtságszagában, és okos vitát folytattunk valamiről, ami mindhármunkat érdekelt.
A másik, miután elmondta, hogy a gyerek úgy kerül be a nő hasába, hogy a férfi kukija feláll, majd belemegy a nő nunájába, a bőr felcsúszik a makkon… Itt megkérdeztem, hogy a férfi kukiján lévő bőr mitől csúszik fel? Azt első közbe vágott, azt fitymának hívják, és az felcsúszik magától. Nem értettem, ha nekem merevedésem volt, a bőr sosem csúszott fel magától. A felnőtt fasz biztosan másképpen működik, mint a gyerek kuki, reméltem! …szóval miután a kukija belement a nőbe… azt fasznak hívják, szólt ismét az első… ott kispricceli a genyót. Aztán kilenc hónap múlva a gyerek a szülőlyukon keresztül jön ki. Mi az a szülőlyuk? Tettem fel az újabb keresztkérdést. A szülőlyuk a pina mellett van, a nő két lába között. Hangzott a válasz.
Szerintem meg, kezdtem, mivel abban, hogy a gyerek hogyan kerül be, bizonytalan voltam, abban viszont egészen biztos, hogy hogyan jön ki, a gyerek a pinán át születik.
Igazából nem értettem, hogy a pina mire való. Azon pisil a nő, ott megy be a fasz, és ott jön ki a gyerek. Így állt össze, de nem értettem, hogyan megy be a fasz és jön ki a gyerek akkora lyukon, amin a nő vizel. Vagy nagyon nagy az a lyuk, és akkor értem, hogy a lányoknak ülve kell pisilniük, hogy ne fröcsköljenek mindent össze, vagy ha akkora, mint az, amin én vizelek, akkor már értem, miért fáj annyira a szülés!
Nem tudtuk egymást meggyőzni.
-
-

Nincsenek megjegyzések: