-
-
Apámnak látomásai voltak az alkoholmegvonástól. Félrebeszélt. Annyira legyengült már, hogy nem tudott lemenni a napi italáért. Görcsök. Elvonási tünetek. Szenvedett, de nem is tudott róla.
Megérkeztek a mentők, megmérték a vérnyomását, meg ellenőrizték a pupilláját. Csináltak mindenfélét, de nem tudom, hogy mit.
A mentőorvos nagyon kedves volt és megértő. Szabadkozott, hogy többet nem segíthet. Így is sokáig voltak nálunk. Végül adott valami injekciót is apámnak.
Végig halkan beszélt, és ritkán nézett ránk. Mintha kerülte volna a tekintetünket. Mintha nem akart volna észre venni minket. Nem akart része lenni a szégyenünknek. Anyám is szótlan volt. Valahogy hiányzott belőle a megszokott határozottság és kezdeményezőkészség.
Aztán elment az orvos és az ápoló, és elvitték magukkal az intimitás hiányát. Ismét normálméretűre nőtt a szoba, és ismét melegebbé vált a lámpák fénye. A falak hidege és üressége is velük ment. Eltűntek az idegen, fenyegető árnyékok.
Anyám még mindig szótlan volt. Csak tétován tett-vett. Megkérdeztem mi a baj. Rám nézet és mosolytalanul azt mondta, tudom, hogy hívják azt az orvost. Nem értettem. Ismertem őt. Mondta. Apátok előtt ő udvarolt nekem. Kért, hogy menjek hozzá feleségül, de apátok miatt visszautasítottam.
Álltam, és néztem az ágyban eszméletlenül hortyogó apámat. Álltam, és néztem apámat. Apámat.
-
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése