-
-
Az egész azzal kezdődött, hogy volt egy álmom. Bár, ha belegondolok, az álom már csak következmény volt. Következménye valaminek, aminek magam sem voltam tudatában.
Ebben, a számomra meghatározó álomban, kaptam egy könyvet. Nem tudom kitől, vagy hogyan, egyszer csak ott volt a kezemben.
Azonnal tudtam, hogy fontos könyv, életem legfontosabb könyve: tartalmazza életem összes szereplőjének életét. Az összes szereplő teljes életét! Vagyis nem csak azoknak az embereknek az életét, akiket most ismerek, vagy valaha ismertem, hanem azokét is, akiket a jövőben fogok megismerni. És nem csak a jelen pillanatig, hanem életük végéig, vagy másképpen megfogalmazva: halálukig.
Izgatottan lapoztam bele. Láttam, hogy számomra fontos emberek hogyan tűnnek majd el az életemből, illetve hogyan tűnnek el az életből teljesen. Megrázott a dolog.
Gondoltam kikeresem a saját életemet!
Lapozgattam a könyvben, de semmi. Rólam egy szó sem esett! Valahogy nem szerepeltem a könyvben. Nem voltam benne. Kifelejtődtem. Nem álmodódtam bele, általam.
Megrémültem!
Ekkor lassan kinyílt az ajtó, addig azt sem tudtam, hogy van ajtó. Addig egyáltalán nem voltam tudatában, hogy hol vagyok, mint ahogy annak sem, hogy ez a „hol”, egy szoba.
Beléptem a szobába, ahol voltam. Szembenéztem magammal. Lassú léptekkel indultam felém, mert szorosan át voltam kötve szalagokkal. Végtelen lassú, nehézkes mozdulatokat tudtam csak tenni. Totyogtam, mint valami gésa. Fájt a saját lassúságom!
Amikor magamhoz értem megálltam. Egyetlen pillanatra sem vettem le a szemem magamról.
Nem tartottam túl nagy hatásszünetet. Fennköltség és pátosz nélkül szóltam magamhoz: „Nézz magadra! Nézd meg ki vagy, és hogyan élsz! Neked diktatúrákat kellett volna megdöntened, és forradalmakat kirobbantanod! És most nézd meg, hogy mit csinálsz!”
Egy darabig még figyeltem magam. Figyeltem, ahogy sírva fakadok. Ekkor megfordultam, és ugyanolyan lassan, mint ahogy bejöttem, kitotyogtam a szobából.
Ott maradtam egyedül. Sírtam. Sírtam, és nem tudtam abba hagyni! Aztán arra ébredtem, hogy sírok. Sírok, és nem tudom abba hagyni.
Még a mosdóban is sírtam. Még most is sírok.
-
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése